Indawood
Szállás, Mátraszentimre
Beschreibung
Miért az Indawood?
Nyugalom, természet, tágas közösségi terek és megannyi kikapcsolódási lehetőség. Tehát tökéletes akár családoknak, baráti társaságoknak és céges csapatépítésre is. A ház 10-12 fő kényelmes befogadására alkalmas.Öt hálószoba, két nagy közösségi tér, jól felszerelt konyha és étkező, valamint két fürdőszoba vár titeket.
Ha szeretnél kiszakadni a városi nyüzsgésből, és olyan helyet keresel, ahol a test, a szellem és a lélek is új erőre kap, itt a helyed!
Családbarát
A család legkisebb és legnagyobb tagjaira egyaránt gondoltunk! Míg a kisebbeket a kertben homokozó és játszótér várja, bent pedig megannyi játék, a nagyobbakat tollas, foci és társasok. A gyermekek elcsendesedése után pedig a felnőttek esti felhőtlen kikapcsólódásáról a hálószobáktól teljesen elkülönített közösségi tér, mozi sarok gondoskodik.
Test & Lélek
Mátraszentistván az ország legmagasabban fekvő települése. Egyedülálló szub-alpin klímájának köszönhetően a pihenés gyógyulással is társulhat. A tiszta, pollenmentes levegő a tüdőt regenerálja, és felsőlégúti problémák esetén már rövid idő után érezhető javulást hozhat. Itt a csend, a nyugodt erdőközeli környezet, kisebb túra útvonalak, mind a testet, a lelket, de a szellemet is felfrissíti, feltölti.
Barátok, csapatok
Az Indawoodban biztosan elfértek! Tágas közösségi terek, társasok, közös főzés, akár grillezés, bográcsozás formájában, mind-mind összekovácsolják a csapatot.. A környék felfedezéséhez túraútvonalakat is ajánlunk, a külön lounge pedig tökéletes inspiráló beszélgetésekhez vagy pihenéshez. Ha helyet keresel csapatépítésre, kreatív workshopokra vagy egy baráti összejövetelre, keress minket, itt minden adott hozzá!
Házi kedvencek
Mi sem tudnánk elképzelni a nyaralást kedvenceink nélkül, így házunk is teljesen állatbarát. Előrejelzés esetén sok szeretettel fogadjuk a jól nevelt, szobatiszta állatkákat.
etetőtál
vizestál
Amit kiemelni szeretnénk, hogy bár kertünk körbe van kerítve a tolókapu alatt kisebb méretű állatok kiférnek, ezért kérjük, minden esetben figyeljetek kedvenceitekre.
Hausordnung
Vendégházunk állatbarát, azonban a háziállatok fogadásával kapcsolatban néhány feltételhez kötjük a tartózkodást annak érdekében, hogy minden vendégünk számára kellemes és igényes környezetet biztosíthassunk:
Legfeljebb két, közepes testű, szobatiszta és jól nevelt kutya hozható.
Kérjük, hogy a kutyák ne tartózkodjanak az ágyakon vagy a kanapén.
Saras, esős idő esetén kérjük a gazdikat, hogy hozzanak törölközőt, amellyel meg tudják törölni kedvencüket a házba lépés előtt.
Az esetlegesen okozott károkért az állattartó tartozik felelősséggel.
Was hat dieser Ort zu bieten?
🐶 Für Hunde
Etetőtál
Ivóvíz
Állatbarát
🐾 Für Besitzer
Pihenés
Szállás
Parkolás
Wi-Fi
TV
Sport
Felszerelt konyha
Wellness
Légkondícionálás
Szauna
Alle anzeigen (18)
Bewertungen
0
aus 5
Basierend auf 0 Rezensionen
5 stern
4 stern
3 stern
2 stern
1 stern