Viza-Vet Állatorvosi rendelő és Patika
Állatorvos
Budapest

Descripción

Dr. Sótonyi Kata - Viza-Vet Állatorvosi Rendelő tulajdonosa

Kisgyerekkorom óta állatorvos szerettem volna lenni és boldog vagyok, hogy ez az álmom teljesült, mert a világ leggyönyörűbb hivatását gyakorolhatom, hiszen nincs szebb dolog mint állatokat gyógyítani, életeket menteni, fájdalmat enyhíteni. Az állat szeretetem mellett bizonyára nagy hatással volt rám Édesapám is, aki 40 éve állatorvos, és az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

2009-ben szereztem állatorvos doktori diplomámat és azóta szakmai tapasztalataimra több állatorvos mellett dolgozva tettem szert, akik kiváló tanító mesteriem voltak. 2008-ban USA-ban, South Bend-ben, dr. Martin Langhofer-nél töltöttem el két hónapot, egy nagy forgalmú vegyes praxissal foglalkozó klinikán. 2009 óta a Zuglói Állatorvosi Rendelőben részmunkaidőben, majd helyettesítő állatorvosként vállaltam munkát. 2010-ben Floridában, Boca Raton-ban dr. Poduszló Lászlónál a Miznervet állatorvosi klinikán dolgoztam, mint gyakornok, ahol betekintést nyerhettem egy amerikai kisállatrendelőbe. 2012-től a Mancsok Állatorvosi Rendelő alkalmazottjaként, olyan kiváló állatorvos mellett, mint Dr. Csikós Károly, tanulhattam meg azt az állatorvosi szemléletet és műtéti technikát, amit követni szeretnék és azóta is követek.

További két éves tanulást követően 2017-ben szereztem meg kisállatgyógyász klinikus szakállatorvosi diplomámat, hogy megnyissam a számomra legigényesebben felszerelt saját állatorvosi rendelőmet, amely egy igazi ékszerdoboz a Vizafogó területén. Legfőbb érdeklődési területem a mindennapi betegellátás mellett, a lágyrész sebészet. Elsősorban bejelentkezést követően várom azokat a felelősen gondolkodó állattartókat, akik fontosnak tartják kedvenceik rendszeres állatorvosi kontrollját, kivizsgálását.

Política

¿Qué ofrece este lugar?

🐶 Para perros

Sebészet
Belgyógyászat
Állatpatika
Állapotfelmérés
Útlevél
Chip behelyezés
Műtét
Fogkőeltávolítás
Fogászati kezelések
Védőoltások
Mostrar todo (15)

🐾 Para los propietarios

Parkolás

Clasificaciones

0

fuera de 5
Basado en 0 opiniones
5 estrella
0%
4 estrella
0%
3 estrella
0%
2 estrella
0%
1 estrella
0%

Reseñas

Horarios de apertura

Lunes
10:00-20:00
Martes
10:00-20:00
Miércoles
10:00-20:00
Jueves
10:00-20:00
Viernes
10:00-19:00
Sábado
Cerrado
Domingo
Cerrado

Mapa

logo
¿Alguna vez ha querido salir, pero su perro no podía entrar en el lugar elegido? Desgraciadamente, sí. Por eso se creó Kutyával. En nuestro sitio encontrará los mejores lugares que admiten mascotas y que son imprescindibles para tener un perro.
App Store
Google Play
Copyright © 2024 - Kutyával. Todos los derechos reservados.