logo
logo

Black Sheep Roastery and Coffee

Kávézó, Debrecen

Descrizione

Rólunk

Tóth Gábor kávépörkölőmester, a Black Sheep márka alapítója.

A 2017-es Aeropress Magyar Bajnokság versenykávéjának pörkölője, aki többek között Filip Åkerblom világhírű svéd kávépörkölő coach csúcs-továbbképzésén is részt vett, aki több kávépörkölő világbajnoknak az edzője volt korábban. Gábor 2017-ben és 2019-ben is részt vett a Cup Taster(kávékóstoló) Magyar Bajnokságon, ahol elsőszámú célként a fejlődést tűzte ki maga elé. 2017-ben 2. helyen, míg 2019-ben pedig 3. helyen végzett.

A jó kávé alapja a hozzáértéssel pörkölt kávé, amiben kulcsszerepe van a technológiának is. Ezért is volt igazán meghatározó fordulat az életében, amikor 2017 augusztusában végre a Black Sheep kávélaborjába két új GIESEN pörkölő került. Ugyanazok, amiket a kávépörkölő világbajnokság versenygépeként használtak.

Kávéház Debrecen

2016-ban nyilt meg a Black Sheep, ami hamar megtalálta közönségét, és azóta is Debrecen egyik legkedveltebb helye. A célunk egy olyan rusztikus kialakítású tér megalkotása volt, ami ugyanakkor, fiatalos és laza is tud lenni egyben.

  • Belépve a Black Sheepbe először azt hinnénk, hogy csak egy apró műhelyről van szó, de a zegzugos, laza kialakítású térben végigjárva végtelen apró helyiséget – és ízt fedezhetünk fel.

  • Kávéink a világ minden tájáról érkezett felső 1 százalékot képviselik, amit saját üzemünkben pörkölünk meg, garantálva a kifogástalan minőségi kávézás élményét.

  • Több, mint egy kávézó! Ételeinkre legalább akkora hangsúlyt fektetünk, amelyek a tradicionális ételek modern köntösbe bújtatásával kínálnak felejthetetlen gasztronómiai utazást.

Választékunk

Fedezd fel választékunkat. Az espresszótól, a latte macchiaton át 50 fajta kávéval várunk téged egységeinkben.
Ételkínálatunk minden egyes darabja is, mind-mind saját konyhánkban készülnek, saját recept alapján. Legyél paleo-, húsimádó, vega vagy vegán, sós vagy édesszájú nálunk biztos megtalálod amit keresel. Laktóz, vagy gluténmentes? Erre is van megoldásunk.

Politica

Cosa offre questo posto?

🐶 Per i cani

Etetőtál

Ivóvíz

Állatbarát

Jutalomfalat

🐾 Per i proprietari

Kávé

Barátságos kiszolgálás

Pizza

Étterem

Sütemény

Desszert

Mentes ételek

Házhozszállítás

Torta

Valutazioni

0

su 5

Sulla base di 0 recensioni

5 stella

0%

4 stella

0%

3 stella

0%

2 stella

0%

1 stella

0%

Recensioni

Orari di apertura

Hétfő

07:30-20:15

Kedd

07:30-20:15

Szerda

07:30-20:15

Csütörtök

07:30-20:15

Péntek

07:30-20:15

Szombat

09:00-20:15

Vasárnap

09:00-20:15

Contatto

Mappa