Anyukám Mondta
Étterem
Encs

Leírás

Az étterem

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy testvérpár, a Dudásék, Szabolcs és Szilárd. A két olasz, az encsi olaszok.

Mindketten Olaszba' dolgoztak, mint főpincér és mint séf, és mint akik szeretnek ott. Az idők teltek, és ők pdig arra gondoltak egy kis két és fél éves New York-i kitérő után, hogy vár a haza, és jöttek haza. Nem voltak arcosak, először csak sarok-bárt csináltak, aztán sarok-pizzériát, aztán meg Anyukám Mondta Éttermet.

Most olyanok ők meg az éttermük, mint egy tizenöt éves jó bor. Nem estek szét, az idő jól áll nekik, egyre jobbak és még lesznek sokkal jobbak is, és még van bennük tartalék, lényegében tartalék, lényegében sok.

Az alapanyag

Vegyünk egy kiló málnát. Vegyünk! Vegyünk egy kiló bazsalikomot. Vegyünk! Vegyünk egy kiló pisztrángot. Vegyünk!

Eddig ez úgy hangzik, mint egy görög drámában a kardal, vagy mint egy mozgalmi induló. Pedig az alapanyag nagyon fontos Dudásék szerint. A kiváló alapanyag az alapanyag. Olyan mint a viccben, amikor nem szól a déli harang és a plébános hívatja a harangozót és megkérdi, miért nem harangozik. A harangozó azt feleli a plébánosnak, hogy több oka is van. A plébános kérdi, mi az első. Ellopták a harangot. A plébános lakonikusan válaszol: a többit ne is mondja.

Pont ilyen az alapanyag is, ha nem jó, akkor a történet lényegében érdektelen.

A konyha

Ott tartunk, hogy az anyukám mondtások csak nagyon jó alapanyaggal dolgoznak. Na, de mit ér a jó cucc, ha nem tudják jól elkészíteni. Ugorjunk. Ők olyanok, hogy nem hoznak szégyent a törpeharcsára és barátaira.

A kemencés ügyek alap témák, mint egy Jazz nótában az alaptéma, lehet rá jókat improvizálni, zöldséggel, hússal, hallal stb. Az ételek karaktere anyukám mondta, anyukám mondta, hogy így kell csinálni, a húslevesbe a betétet, anyukám pedig olyan mint a kiskegyed, vagy mint az öreg Küsmödi unokája a kis bice-bóca, sohasem téved.

A kenyér annyira házi, mint a csigának a saját háza, este gyúrják, reggel sütik, délben frissen tálalják.

A desszertek szintén háziasak, háziasan magyarok és háziasan olaszok.

Anyukám mondta. Mamma ha detto fra l'altro.

Házirend

Mit nyújt ez a hely?

🐶 Kutyusoknak

Ivóvíz

🐾 Gazdiknak

Pizza
Desszert
Bor
Kávé
Tea
Alkoholos italok
Ebéd

Értékelések

0

az 5 ből
0 vélemény alapján
5 csillag
0%
4 csillag
0%
3 csillag
0%
2 csillag
0%
1 csillag
0%

Vélemények

Nyitvatartás

Hétfő
12:00-22:00
Kedd
12:00-22:00
Szerda
12:00-22:00
Csütörtök
12:00-22:00
Péntek
12:00-22:00
Szombat
12:00-22:00
Vasárnap
Zárva

Térkép

logo
Te is jártál már úgy, hogy ki szerettél volna mozdulni, de a kutyusoddal nem engedtek be a kiválasztott helyre? Sajnos mi igen. Épp ezért jött létre a Kutyával. Az oldalunkon megtalálod a legjobb állatbarát és a kutyatartáshoz elengedhetetlen helyeket.
App Store
Google Play

Jogi dokumentumok

Copyright © 2024 - Kutyával. Minden jog fenntartva.