MADHOUSE Craft Beer & Bistro
Bisztró
Budapest

Leírás

Történetünk

Természetesen egy új hely megnyitása a legkevésbé sem kockázatmentes, de ez már a koronavírus-járvány előtti időkben is így volt. Mi viszont már nem először vágunk bele egy olyan projektbe, amivel kapcsolatban előre megkaptuk, hogy lehetetlen, hogy működjön és mégis így történt, és őszintén hiszünk abban, hogy ebben az esetben is hasonló lesz a forgatókönyv.

Szeretjük a kihívásokat! Arról nem is beszélve, hogy lényegében a koronavírus teremtette meg a lehetőséget arra, hogy megcsináljuk a Madhouse-t.

A részletek kidolgozásánál mindkét fél számára fontos volt, hogy amellett, hogy a konkurenciához képest valami pluszt nyújtunk megőrizzük a ránk jellemző kísérletező kreativitást, mert szerintünk ez a kettő csak együtt lehet a siker záloga. Ennek szellemében például a kisüzemi sörök mellett nagy hangsúlyt fektetünk a spirit- és natúr bor-felhozatalunkra is, az étlap kidolgozásánál pedig fontos célunk volt, hogy elérhető áron biztosítsunk olyan gasztronómiai élményt, amiért önmagában megéri visszatérni.

Őszintén hiszünk abban, hogy a Madhouse esetében minden adott ahhoz, hogy idővel nem csak a hazai kisüzemi sörös szcéna, de Budapest meghatározó helye legyen.

Filozófiánk

Az alapkoncepció, hogy ha a legjobb akarsz lenni, akkor valamit biztosan másképp kell csinálnod, vagy gondolnod, mint mások. Tehát érdemes minden mintát úgy kezelni, hogy potenciálisan faszság is lehet. Lehet, hogy ez az a pont, ahol szembe kell menni az árral. Persze voltak és vannak olyan pillanatok, amikor kiesek a flowból, és ijedten nézek a tükörbe, hogy: mi van ha hatalmas faszságot csinálok? A kinézetnél húszra húztunk lapot, és végül úgy döntöttünk, hogy egy olyan emberre bízzuk a tervezést, aki biztosan nem azt és úgy fogja csinálni, ahogyan azt mi szeretnénk.

Féltünk attól, hogy klisékben gondolkodunk. Lőcsei Gergő pedig pont abban a stádiumban volt, amikor egy ilyen projekttel kell megbízni. Amikor már bizonyított, de még bizonyítani szerene, értitek. Persze, valószínűleg tudott volna szép lenni a hely egyébként is, mert nem vagyunk totálisan vakok, de tudtuk, hogy újat nem fogunk mutatni a piacnak. Én úgy érzem, hogy ez végül jó döntés volt, és hogy a sok összeveszés meg fogja érni. Hogy megéri velünk összevesznie, mert jobb lesz, mintha beadta volna nekünk a derekát. A konyhában ugyanez volt a koncepció. Már bizonyított, de még szeretne bizonyítani. Az első gondolatom Piszkor Norbi volt, aki az egész sörös szcéna tiszteletbeli cukrásza, de tudtam, hogy nem csak a desszertekkel bánik jól. Ettől függetlenül “egy lövés volt a sötétben”, inkább egy megérzés. Az első lekóstolásra felkészítettem magam, hogy meg fogom hozni a felelősségteljes döntést és elmondom, ha szerintem nem felel meg. Akkor is ha meg fogom ezzel bántani. Az első tipp nem mindig válik be.És jajj, mennyire nem volt erre szükség. Norbi még a legelvetemültebb best case scenario vágyaimat is lefőzte. Meg fog mindenkit lepni szerintem – hiszen engem is meglepett – és el fogja foglalni a budapesti gasztronómiában a megérdemelt helyét. A kávé egyszerű volt. Casino Mocca. Számomra nincs más. Kivéve ha elfogy a kávéfőzőből. Velük kezdtük, és soha nem merült fel, hogy ne ők lennének a legjobbak. Megmutattuk nekik a jelenlegi kávéfőzőnket és azt mondták, hogy ha ezzel a valamivel tervezünk kávét főzni, akkor titokban kell tartanunk, hogy Casino Mocca a kávénk. Az első gondolatod erre az, hogy “jajj Szabi”, a második meg már az, hogy ja, hát végülis ezeknek az embereknek ez az élete. Valószínűleg nem hülyeség amit mondanak. Ránk is furán néznek, amikor azt mondjuk, hogy “hűtőkamra”. Szóval új darálónk és kávéfőzőnk lesz, egy olyan darab, ami már Szabiék szerint egy “elfogadható, de azért nem fognak szelfizni vele a kávé geekek” kategória. A borok terén, ahogyan az szerintem tőlünk elvárható, egy újító vonalon indultunk el. Minden borunk organikus lesz, de ahol lehetőségünk van rá, a szűretlen, biodinamikus és a naturális változatokat preferáltuk. Nekünk ezek az izgalmasak, és szerintünk egy wild ale fanatikus számára is igazi csemegék lesznek, ráadásul a sörbisztróba elhívott boros barátunknak se kell egy megtépázott gasztronómiai élménnyel hazamennie. A kóstolás egy oltári élmény volt, és amiket kiválasztottunk közösen, azokért abszolúte vállaljuk a felelősséget. A tömények. Jajj, a tömények. Ezen a ponton jön rá főhősünk, hogy milyen három hónap áll előtte.

Itt előre ugrunk az időben, és végül könnyek és verejték és persze sok nevetés árán eljutunk oda, hogy azok vannak a polcon, ami az álompolcunk tömény terén. Remélem nektek is akkora élmény lesz megkóstolni őket, mint nekünk volt. A legszórakoztatóbb és legizgalmasabb pedig a személyzet volt, hiszen 20+ emberes crew kellett hogy összejöjjön. Megpróbáltam azokat az attitűdbeli jellemzőket összegyűjteni, amik vendégként nekem fontosak. Nem annyira számít már, hogy egy kézzel meg tudod-e gyújtani a gyufát. Legyél kedves.

Házirend

Mit nyújt ez a hely?

🐶 Kutyusoknak

Ivóvíz

🐾 Gazdiknak

Desszert
Étterem
Kézműves sör
Alkoholos italok

Értékelések

0

az 5 ből
0 vélemény alapján
5 csillag
0%
4 csillag
0%
3 csillag
0%
2 csillag
0%
1 csillag
0%

Vélemények

Nyitvatartás

Hétfő
12:00-01:00
Kedd
12:00-01:00
Szerda
12:00-02:00
Csütörtök
12:00-02:00
Péntek
12:00-04:00
Szombat
12:00-04:00
Vasárnap
12:00-01:00

Térkép

logo
Te is jártál már úgy, hogy ki szerettél volna mozdulni, de a kutyusoddal nem engedtek be a kiválasztott helyre? Sajnos mi igen. Épp ezért jött létre a Kutyával. Az oldalunkon megtalálod a legjobb állatbarát és a kutyatartáshoz elengedhetetlen helyeket.
App Store
Google Play

Jogi dokumentumok

Copyright © 2024 - Kutyával. Minden jog fenntartva.