Vaskapu Étterem
Étterem
Esztergom

Leírás

A Vaskapu csúcsán álló helyi építészeti örökség védelem alatt álló menedékház 1914 áprilisában épült.

Brilli Gyula könyöradományokból építtette, emlékül a menedékház mai nevét róla kapta. Kezdetben a Magyar turista egyesületé volt, de a rendszerváltások eredménye képen most a Pilisi Parkerdő Zrt. tulajdonában van. 1986 környékén a folyamatosan bővülő turistaház állaga leromlott, így a tulajdonos azt újjá építette. Akkor nyerte el jelenlegi formáját.

Az immár megújult menedékház alsó szintjén egy korszerű melegkonyhát, kiszolgáló pultot és egy étkezőt alakítottak ki. Az emeleti részben egy szolgálati lakás kapott helyet. 1992-ben a Pilisi Parkerdő zrt. bérbe adta a menedékházat a Budapesti Természetbarát Sportszövetségnek (BTSSZ).

Azonban a kezdetben kellemes hangulatú turista ház a sorozatosan rosszul megválasztott üzemeltetőnek köszönhetően egy nem arra méltó bánásmódban részesült. Éjszakai szórakozóhelyként üzemelt és sajnos állaga ismét hamar megromlott. A tulajdonos a nem megfelelő üzemeltetésért szerződést bontott a BTSSZ-el és pert indított az üzemeltetési jogok visszaszerzéséért. Sajnos a hosszú eljárásnak köszönhetően a Turista ház felügyelet nélkül maradt. 

A hét évnyi pereskedést végül a Pilis Parkerdő zrt. sikeresen megnyerte, és az addigra teljesen állagát veszített Menedékházat újra jogszerűen kezelésbe vehette. 2011-ben többszöri tárgyalásokat követően sikerült megfelelő bérleti szerződést kötni helyi vállalkozással.

Alapvető cél a menedékház felújítása és eredeti rendeltetési funkcióinak visszaállítása, teljeskörű üzemeltetése, környezetének helyreállítása, ezzel együtt természeti értékeink lokális védelme volt. A szerződést követően a vállalkozó turisztikai pályázatot nyert, mely hozzásegítette egyéb kiegészítő szolgáltatások telepítését és a közkedvelt menedékházat teljes felújítását. 

Házirend

Mit nyújt ez a hely?

🐶 Kutyusoknak

Ivóvíz
Állatbarát

🐾 Gazdiknak

Barátságos kiszolgálás
Bor
Saláta
Magyaros
Étterem
Sütemény
Desszert
Sör
Parkolás
Ital
Összes mutatása (14)

Értékelések

0

az 5 ből
0 vélemény alapján
5 csillag
0%
4 csillag
0%
3 csillag
0%
2 csillag
0%
1 csillag
0%

Vélemények

Nyitvatartás

Hétfő
10:00-20:00
Kedd
10:00-20:00
Szerda
10:00-20:00
Csütörtök
10:00-20:00
Péntek
10:00-20:00
Szombat
10:00-21:00
Vasárnap
10:00-20:00

Térkép

logo
Te is jártál már úgy, hogy ki szerettél volna mozdulni, de a kutyusoddal nem engedtek be a kiválasztott helyre? Sajnos mi igen. Épp ezért jött létre a Kutyával. Az oldalunkon megtalálod a legjobb állatbarát és a kutyatartáshoz elengedhetetlen helyeket.
App Store
Google Play

Jogi dokumentumok

Copyright © 2024 - Kutyával. Minden jog fenntartva.