Опис
Az AsiaCenter 2003-as megnyitása óta rendkívül népszerű családbarát bevásárlóközpont, amely egyedi színfoltot képvisel a magyar kereskedelmi piacon. Évente közel 5 millió látogató érkezik ide, ahol közel 300 üzletben 10 nemzet kereskedői kínálják termékeiket. Az AsiaCenter 2016. februárja óta állatbarát. A ház kis- és nagykereskedelmi, valamint kulturális- és irodaközpontként a hét minden napján nyitva tart, modern környezettel, kiváló infrastruktúrával áll a bérlők és vásárlók rendelkezésére.
Полици
Az AsiaCenter család- és állatbarát bevásárlóközpont engedélyezi látogatói számára jól nevelt házi kedvencek, társállatok behozatalát a központ közösségi tereibe, valamint egyes üzletek területére. Azon üzleteket, amelyekbe állat nem vihető, matricával láttuk el.
Az állattal érkező látogatókra külön házirend vonatozik. Kérjük tisztelt látogatóinkat, hogy a szabályokat, valamint a hatályos jogszabályokat a központ területén a többi látogató, valamint saját és állataik érdekében szíveskedjenek maradéktalanul betartani!
1, Az AsiaCenter területére kizárólag szocializált, tiszta és egészséges háziállatok hozhatók be, amelynek viselkedéséért, illetve az esetlegesen okozott károkért az állatot behozó személy teljes felelősséget vállal!
2, Az állatot behozó személy a bevásárlóközpont területén is köteles betartani a hatályos jogszabályokat. Az állatok által okozott megtérítetlen kár, vagy fizikai sérülés feljelentést vonhat maga után.
3, Állatok nem vihetők be a látogatók elől elzárt területekre, valamint azon üzletekbe, amelyek ezt nem engedélyezik.
4, A Keleti Szárny második emeletén található étterem részlegünkön állattal érkező látogatóink kizárólag az arra kijelölt asztalokat vehetik igénybe.
5, Az AsiaCenter területén kérjük a tömegközlekedésben is érvényes szabályok alkalmazását! Javasoljuk, hogy amennyiben a lift zsúfolt, nagyobb testű állatokkal válasszák a lépcsőt! Állataik biztonsága érdekében a mozgólépcsőkön kizárólag ölben vigyék kedvencüket!
6, A behozott kedvencek nem zavarhatják a többi látogató nyugalmát!
7, Kérjük, semmiképpen ne hozzanak a bevásárlóközpont területére olyan kedvencet, amelyek veszélyesek, vagy annak látszanak, mivel másokban, főként a gyermekekben félelmet kelthetnek! Pl.: Hüllők, pókok, egzotikus állatok, repülőképes madarak...
8, Tilos az AsiaCenter területére haszon-, valamint vadállatot behozni, illetve olyan háziállatot, amely mérgező, beteg, sérült, ápolatlan, vagy tüzel!
9, Kutyát kizárólag körültekintően, rövid pórázon vezetve, kistestű állatokat, cicákat, nyulat, vadászgörényt, rágcsálót pedig csak zárható hordozóban szabad behozni.
10, A zsúfolt területeken, ahol más látogatók, vagy állatok kikerülése nem lehetséges kérjük a szájkosár használatát.
11, Kutyák esetében kötelező a chip, az oltás és az azt igazoló dokumentum (oltási könyv) megléte, amelyet a biztonsági személyzet bármikor ellenőrizhet. Továbbá kötelező a póráz és olyan nyakörv használata, amelyből az eb nem tud kibújni.
12, Az állatok által okozott piszok feltakarítása a behozó személy felelőssége, amelynek helyét jeleznie is kell a biztonsági, vagy takarító személyzetnek.
13, Egy személy egyszerre maximum két állatot hozhat be, amelyek felügyeletére, irányítására is képes. 14, Az AsiaCenter az állatok esetleges eltűnéséért felelősséget nem vállal.
15, Amennyiben az állatért felelős személy a fenti pontok bármelyikét szándékosan nem tartja be, vagy viselkedése ellentétes a felelős állattartás elveivel, az AsiaCenter biztonsági szolgálata távozásra szólíthatja fel, vagy kivezettetheti!
16, A kedvencek részérére itatótálak találhatók az épület főbejáratainál.