Medveotthon
Állatkert
Veresegyház

Leírás

Rólunk

Az öt és fél hektár területen kialakított Veresegyházi Medveotthon Közép-Európa egyetlen Medveotthona, mely az Állatvédő Világszervezet (WSPA) és a Veresegyházi Önkormányzat összefogásával jött létre. Közel fél éves munkával a kijelölt terület a medvék fogadására alkalmassá vált, így 1998-ban áttelepítették Gödöllőről az addig rossz körülmények között élő macikat. A terület kialakításánál fontos szempont volt, hogy a látogatók az állatokat teljesen biztonságosan, testközelből, azok zavarása nélkül láthassák. A Medveotthonban élő állatok fajtája és egyedszáma folyamatosan változik, hiszen az ország minden részéről érkeznek ide példányok. Magántartásból, más állatkertekből és külföldről is kap a Medveotthon állatokat. A Medveotthon tulajdonosa és fenntartója Veresegyház város Önkormányzata.

A Medveotthon hamar ismertté vált, jelenleg az ország harmadik legkedveltebb állatkertje. (Facebook like alapján, 2015 Február 28-i adat). Évi 200,000 látogatója van. A Medveotthon 2009 őszén kapta meg az állatkert minősítést.

2000 nyarán a Medveotthon farkasok befogadására is alkalmas kifutóval bővült, mára 29 farkas lakja. A három kialakult farkas falkának egy 120 négyzetméteres, két méter mély mesterséges tó és közel másfél hektáros erdős terület biztosítja a természetes élőhelyükhöz hasonló körülményeket. A farkasok jelenleg három csoportban élnek: a szelíd farkasok külön kerítve, a nyugodtabb példányok a medvék területén, azokkal együtt, a nagy falka pedig egy erdős területen, külön. 2015 elején egy új farkas kifutó épült, a macilift után, az erdőszélen.

2010-ben mosómedvék és ormányos medvék költöztek egy új kifutóba.

Említésre méltó a megfigyelhető madárvilág is. Nagy élmény közvetlen közelről szemlélni a gyülekező, köröző hollókat, varjakat, egerészölyveket, vércséket, szarkákat. Nagy a nyüzsgés, különösen etetőidőben. 

A védőrendszerrel körbekerített területen a medvék számára tizenkét, szűk bejáratú, de öblös barlang, valamint két, egyenként 160 négyzetméteres tó készült, ami az ivóvizüket és a játék lehetőségét is biztosítja számukra. A macik kifutójához tartozó erdős terület pedig a fára mászás, a rejtőzködés és a hűsölés örömét nyújtja.

A Medveotthon területe folyamatosan épül-szépül, változik. Mára már egy kihagyhatatlan idegenforgalmi látványossággá vált, Budapesttől mindössze 25 km-re. Szórakozási lehetőségeit is bővíti, így a gyermekek a park területén találnak játszóteret, kismozdonyt, látványliftet, tudnak macis érmét sajtolni.

A Medveotthon közvetlen közelében található egy lovarda, egy póni farm, valamint tartanak szürke marhát és rackajuhokat is. 

Az állatkert folyamatos fejlesztésért 2004-ben létrejött egy alapítvány is, amely azon dolgozik, hogy a Medveotthon karbantartása, fejlesztése folyamatos lehessen.

Házirend

Kizárólag csak póráz és szájkosár használata esetén lehet behozni kutyát. Köszönjük a megértésüket.

Mit nyújt ez a hely?

🐶 Kutyusoknak

🐾 Gazdiknak

Vásárlás
Parkolás
Kézműves programok
Játék
Csoportvezetés

Értékelések

0

az 5 ből
0 vélemény alapján
5 csillag
0%
4 csillag
0%
3 csillag
0%
2 csillag
0%
1 csillag
0%

Vélemények

Nyitvatartás

Hétfő
08:00-19:00
Kedd
08:00-19:00
Szerda
08:00-19:00
Csütörtök
08:00-19:00
Péntek
08:00-19:00
Szombat
08:00-19:00
Vasárnap
08:00-19:00

Térkép

logo
Te is jártál már úgy, hogy ki szerettél volna mozdulni, de a kutyusoddal nem engedtek be a kiválasztott helyre? Sajnos mi igen. Épp ezért jött létre a Kutyával. Az oldalunkon megtalálod a legjobb állatbarát és a kutyatartáshoz elengedhetetlen helyeket.
App Store
Google Play

Jogi dokumentumok

Copyright © 2024 - Kutyával. Minden jog fenntartva.